Helga története

Helga vagyok, 25 éves. Éppen legkedvesebb barátnőm lánybúcsújára készülök. Egy képet fogok átadni neki :) Négyen vagyunk rajta. Nem nagy sztori ez így. Négy ember egy képen. Aki nincsen rajta, semmit nem ért belőle. De mi tudjuk azt a titkot, amit mások nem. És tudom, hogy Kitti hálás lesz a képért, mert ez a mi történetünk, a mi négyünk története….Gondolkoztam…Elmesélem Nektek is, mert egyszer valaki azt mondta, hogy ha “nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”:)


Kitti a gimi óta barátnőm. Kedves, visszafogott lány. Nem olyan nagyszájú, mint én. Nagyon okos. Sok dologról tudok vele beszélgetni, nemcsak a kapcsolatokról, meg ruhákról, meg cipőkről...értitek... az élet nem csak erről szól. Vele beszélgethetek könyvekről, festészetről, fotózásról, filmekről, sok sok érdekes dologról. Kittinek nem túl jól alakult az élete. Szüleit még gimnáziumban vesztette el. Csoda, hogy kitűnőre végzett. Nagyszülei nevelték tovább. Ők is kedvesek, de már idősek. A belső dolgait főleg velem osztja meg. Volt egy kedvese, komoly kapcsolatnak indult, de végül csúnya vége lett. Most azonban hozzá fog menni Gáborhoz. És most nagyon boldog. Gábor 30 éves, Kittit rajtam és Tamáson keresztül ismerte meg. Gábor előző párja, Anna egy életvidám lány volt, aki egy balesetben elhunyt. Szomorú történet, de az élet nem habostorta. Mélységek és magasságok sorozata.


Négyünk története úgy kezdődött, hogy megismertem Tamást. Nem sokkal a gimi után. Egy presszóban dolgoztam a nyáron, hogy legyen egy kis pénzem az egyetem előtt. Gyakran betért ide Tamás és egy idő után beszélgetni kezdtünk. Aztán randizni hívott és ez történt velünk. Úgy maradtunk, boldogan. Én tanulok, Tamás dolgozik. Hetenként kétszer eljárunk fallabdázni. Tudjátok, a sport az fontos. Meg az étkezés. Persze. Nyilván nekem fontosabb, mert egész nap ülök vagy az egyetemen vagy a könyvtárban. Tamás azért jár, mert én járok és valamennyire érdekli is. Szeret mozogni is, de nem ezekért a blablákért jár, egész nap lót-fut. Építkezésen dolgozik. Gondolhatjátok. Na, mindegy…egy jó ideje jártunk már fallabdázni, amikor megismertük Gábort és Annát. Ütögetés közben egy kis szusszanásra beültünk a bárba. Ittunk egy italt és ott akadtunk velük össze. 


Beszélgetni kezdtünk, kedvesek voltak, így megkérdeztük szeretnének-e velünk játszani párosat. Ebből aztán az lett, hogy attól a naptól kezdve minden héten kétszer négyen játszottunk már. Néha Kitti is eljött, amikor valamelyikünk nem ért rá. Ő is kedvelte Gábort és Annát. Gábor egyszer egy fallabdázás utáni kis pihenőn érdekes dologgal állt elő. Megkérdezte, hogy szeretnénk-e velük tartani egy adriai búvárkodásra. Én mindenre kapható vagyok, felcsillant a szemem. Tamás meg persze jött. Velünk. Úgyhogy onnantól kezdve néha elmentünk Annával és Gáborral búvárkodni is. Gyönyörű sport. Ezt elhihetitek. Azok a csodálatos színek…Rengeteg képet készítettem a víz alatt. Sok olyan jól sikerült közülük, hogy azóta is a falainkat díszítik. Egyik ilyen kiruccanásunk alkalmával történt a tragédia. Anna túl gyorsan jött fel a merülésből. Keszonszindróma. Hiába hívtuk a mentőt és vitték gyorsan kórházba, nem tudták megmenteni. Gábor összetört és jó ideig kerülte a társaságot. 


Végül Tamás biztatására újra elkezdett fallabdázni velünk. Kittivel álltak össze párba a játék miatt. Teltek a hónapok és egyik fallabdázás utáni este Kitti és Gábor kettesben maradtak a játék után. Ittak a bárban egy pár koktélt, beszélgettek, aztán átmentek egy szemközti étterembe vacsorázni. Kellemes este volt. Egyszer-kétszer megismétlődtek ezek az esték és egy idő után vonzalom alakult ki köztük. Gábor vágó egy filmstúdióban, így néha lehetőséget kapott arra, hogy használhassa a stúdió vetítőtermét. Egyik fallabdázás és kellemes este után, mikor hazakísérte Kittit, megkérdezte, hogy lenne-e kedve vele megnézni egy régi filmet ebben a teremben. Kitti igent mondott. Azon az estén nagyon izgatott volt. A helyszínre autóztak és besiettek a terembe. Csak ketten voltak. Végignézték a filmet, majd Gábor hosszas elemzésbe kezdett a film kapcsán. A lány figyelte csak és nem szólt egy kukkot sem. Gábor csak mesélt és mesélt és nézte a kiváncsi tekintetet és egyszer csak megcsókolta Kittit. Hát innen kezdődött az Ő kapcsolatuk…


Ez a mi kis történetünk. Egy képen. Egy fotó, amin nevetünk mind a négyen egy fallabda meccs végén… ki lett nyomtatva, be lett keretezve. Az egyik legszebb ajándék egy-egy kép. Emlékeket adsz át a másiknak…történeteket, ami az övé vagy a tiétek…


Köszönöm a Masterpiece.hu csapatának, hogy segítettek nekem a szép ajándék kivitelezésében!